A 19. századi filozófia egyes rétegei, különösen az amerikai gondolkodók, bizonyos fokig kívül esnek a mai olvasó érdeklődésének látókörén. Így Ralph Waldo Emersonról sem tudunk sokat. Családja szinte az „alapító atyákkal” érkezett az Újvilágba, s nemzedékeken át puritán prédikátorokat prezentált. Ő maga visszavonult a papi pályától, s birtokán éldegélve költészettel és bölcselettel foglalatoskodott. Művei a 19–20. sz. fordulója táján magyarul is megjelentek, mint ez a tanulmánygyűjtemény, mely leginkább a természet–társadalom köréből veszi tematikáját.
Egyfelől írásaiban a szellemi magasságok nietzschei áthallásai kísértenek: a Férfi — az Erő, a diadal, a hideg Észak, a Nő — alsóbbrendű, lehúzó, elbágyasztó Dél. Másrészt az amerikai üzleti szellem, politika, kereskedő gazdaság konkrét példáit veszi tollára, ahol pl. a „gentleman” társaságbeli viselkedését elemzi. Tiszta, logikus meglátásai mellett döbbenetes eretnekségeket mond ki: „A legkeresettebb erény a társadalomban az egyformaság.” A politikusokkal kapcsolatban: „…nem szorulnak rá, hogy választóiktól tudakolják, mit mondjanak.” A művészetek tekintetében: „A lángész gyermeke megint lángész legyen.”
De ne rémüljünk meg az első olvasásra kellemetlennek tűnő szentenciáktól: „Az utazás a bolondok paradicsoma.” Ne utasítsuk el azonnal, hanem próbáljunk tovább navigálni az általa felvetett gondolatok mentén.
