A susogó táj

„- Elég! – förmedt rá Helmuth. – Épp eleget hallottunk. Beállít magához egy idegen, hogy a segítségére legyen, hogy pénzt adjon a vacak papagájáért. S erre maga mit csinál? Megpróbálja becsapni, azt állítva, hogy a papagáj beszél.
– De hisz beszél – nyögte ki a nő.
– Igen, de miket? – sziszegte Helmuth. Teljes hosszában kiegyenesedve ordította: – Azt vágja ennek a jószívű, kedves senornak az arcába, hogy kurafi! Most, hogy a senor hallotta, micsoda ocsmányságokra tanította maga ezt a madarat, szerintem meg sem akarja venni – folytatta Helmuth. – Szerintem most már ötven pesót sem ígér egy olyan madárért, amely nemcsak őt, de az édesanyját is vérig sértette."

Gerald Durrellt azonban sosem zavarták az ilyen csekélységek, pláne ha az a pimasz madár egy igen ritka tucumáni amazonpapagáj. Második dél-amerikai gyűjtőútján; a '60-as évek elején csakis Argentínában kalandozott: pampákon, erdőkben, tengerparton és hegyvidéken kutatott, s szokás szerint érdekesnél érdekesebb állatokra – és emberekre bukkant. Előbbiek közül pumát, ocelotot, bűbájos disznóféléket és szünet nélkül csókolózó majmokat vitt haza Jerseyre – utóbbiak között megismerkedett egy cifra káromkodásokat tudó hajadonnal, egy két lábon járó dalos pacsirtával, valamint egy hajdani magyar miniszterelnök fiával, jelenleg jószágigazgatóval.
Minket pedig ezúttal is megörvendeztet rendíthetetlen emberségével, páratlan mesélőkészségével és kiapadhatatlan humorának egy újabb forrásával.

A nagy sikerű regény utánnyomása az olvasók kérésére. A fedélrajzot és az illusztrációkat Réber László készítette.